áLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A Kreatív által 2009-ben életre hívott Prizma Kreatív PR verseny célja akkor, és azóta is a hazai public relations szektor kiemelt kommunikációs szerepének megerősítése, tudatosítása, láthatóvá tétele. Magyarország legrégebbi pr versenyén, melyet idén 15. alkalommal rendezünk meg, évről évre ügyfél és ügynökségi oldalról érkező szereplőkből álló zsűri dönt arról, mely pr megoldások voltak az adott esztendőben kiemelkedőek. 2023 újítása a minél szélesebb körű szakmaiság jegyében, a kettős zsűrielnökség így mind az ügyféloldal mind az ügynökségi képviselteti magát az elnökségben. 

A Prizmával célunk, hogy minden évben bemutassuk az aktuálisan legjobbnak ítélt pr megoldásokat (Az év pr megoldása), ügynökségeket (Az év ügynöksége) és ügyfeleket (Az év megbízója), és így inspiráljuk a magyar kommunikációs szakmát a további fejlődésre. Azt pedig, hogy a pr versennyel a nevezők is motiválják egymást, mi sem bizonyítja jobban, hogy a pályázatra a kezdeti 50-60 pályamunkához képest, mostanra már rendre több mint 100 nevezés érkezik. Ha pedig minden beérkezett munkát összeadnánk, amelyet a zsűri a közel másfél évtized alatt értékelt, az eredmény az 1000 pályázatot is meghaladná.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, megbízókat, valamint a PR kiemelt kommunikációs szerepét tovább tudatosítsuk.

A Prizma Kreatív PR Díj 2023 nyertesei és döntősei pontszerzők a Kreatív Apex PR Toplistáján.

Nevezők köre:

A Prizma Kreatív PR Díjra nevezhet bármilyen Magyarországon bejegyzett ügynökség, illetve PR-tevékenységet végző, vagy ilyet megrendelő egyéb cég.

Beküldhető munkák:

A versenyre 2022. október 22. és 2023. október 24. között, Magyarországon futó PR-projektek, illetve PR-aktivitások és -megoldások nevezhetők.

A három főkategória:

  • I. kategóriában különböző típusú projektmegoldásokkal,
  • II. kategóriában a PR-tevékenységhez kapcsolódó eszközökkel (például kiadványokkal, médiamegoldásokkal) lehet pályázni,
  • III. kategóriában szektoronkénti/iparági bontás szerint indíthattok kampányokat.

A három főkategórián belül alkategóriákat ide kattintva ismerhettek meg.

A verseny menete:

  • normál nevezési határidő: október 16.
  • meghosszabbított nevezési határidő: október 24. éjfél
  • online zsűrizés: október 27-től
  • nevezési díj befizetésének határideje: október 30.
  • személyes zsűrizés: november
  • díjátadó: november

A korábbi pár év nyerteseit és a díjátadón készült képeket az alábbi évszámokra kattintva nézhetitek meg.
2022. 2021. 2020. 2019. 2018. 2017. 2016. 2015. 2014. 2013. 2012. 2011. 2010.